Két hallássérült fiú zenél

Érezni a zenét: Mélynyomós koncerten buliznak együtt siketek és hallók Bécsben

30.4.2024

Sub_Bar a neve annak az új rendezvényformátumnak, amelynek keretében siket, halló és nagyothalló fiatalok bulizhatnak együtt. A zene kizárólag 150 Herz alatti frekvencián szól a mélynyomókból, így inkább érezni lehet, mint hallani. Bécsben a FLUCC Wanne lokál adott helyet az első Sub_Bar koncertnek 2024. április 29-én.

A rezgésre és a nagyon alacsony frekvenciákra épít a Sub_Bar néven futó művészeti irányzat, amelynek célja, hogy a hallás helyett a haptikus érzékelésre helyezze a hangsúlyt a zene megélése során. A mélynyomóknak köszönhetően a koncertteremben együtt vibrálhatnak hallók, siketek és nagyothallók, és így a zene mindenki számára megélhetővé válhat.

A Sub_Bar az Eufonia és a Studio M.A.R.S. közösségi projektje, amelyet az Európai Unió támogat és a Lisszaboni Egyetem Pszichológiai Kara követ tudományosan. Az év elején 18 és 40 év közötti siketeket és nagyothallókat arra bíztattak, hogy hat héten át haptikus mellények és zenei szoftverek segítségével siketek számára is érzékelhető rezgésekkel és zenével kísérletezzenek. Ezután a résztvevők megtanulták, miként lehet az egyes eszközökkel alacsony frekvenciájú hangokat létrehozni, majd felkérték őket, hogy szerezzenek egy-egy számot és lépjenek fel a városukban. A projekt során jeltolmácsot, a szükséges felszerelést és ezer eurót bocsátottak a rendelkezésükre.

Bécsben 2024. április 29-én tartották az első Sub_Bar koncertet a FLUCC Wanne-ban, ahol többek között Alexander Regal és David Obermaier álltak az analóg szintetizátor és a dobgép mögött. Mindkét zenész hallássérült, így úgynevezett feelbelt-et (a rezgést továbbító övet) használnak, hogy érzékelni tudják a basszus hangokat. Fellépett ezenkívül Adrián Artacho, Joel Diegert és a who i why is, valamint a Laikka formáció egyik tagja. Bécs után még Lisszabonban és Berlinben mutatkozik be a projekt.

 

Érezni a zenét: Mélynyomós koncerten buliznak együtt siketek és hallók Bécsben (PDF)